Lila csík, fehér csík - Törőcsik András - Egressy Zoltán

Lila csík, fehér csík    Nyúlnának Törő után, de nem érik el.  Egressy Zoltán

Melyik az a fa Zalacsánynál, megtalálnád?Tudod, ki találta ki azt, hogy Táncolj, Törő? Mikor hallottad meg először?Milyen volt először belépni 74-ben az újpesti öltözőbe?

Ezeket nem kérdezem meg többek között, nézek magam elé, próbálom értelmezni a szituációt, nincs igazán mit mondanom egy halk, kócosra sikerült hellón kívül, sms-t írok a valakimnek, jöjjön, ha tud, itt ül velem, aki után szaladt egyszer, a magyar lélek, a magyar tehetség és a magyar sors csodálatosan szomorú szimbóluma, a tragédiák mögötti öröm és az öröm mögötti fájdalmak leghitelesebb megszemélyesítője, ilyesmit nem írok le persze, szükségtelen és felesleges, a bánat szívdobbantó ereje e nélkül is működteti a kivételes pillanatokat, jó adag üresség van bennem, sőt némi furcsa csalódottság, amolyan vereségféle, nem úsztam meg, mégis egymás mellé kerültünk, mennyire nem akartam pedig, igaz, főként régebben volt jelentősége, most már majdnem mindegy, gyerekkoromban féltettem magam a csalódástól, ma már nem történhet sem

Arra, amikor a Debrecen ellen kihagyta a tizenegyest, én máshogy emlékszem. Nem úgy, hogy nem érdekelte, bemegy-e a lövése. Én is ott voltam azon a hideg, téli napon a Megyeri úton, és azt láttam, hogy a játékra alkalmatlan, havas-jeges pályán ő volt messze a legjobb. Egyedül ő akart és tudott focizni - játszani! - még ott is, és ezért gondolta, hogy be fogja lőni - mert különben nem ő lőtte a tizenegyeseket.

Minden más olyan ebben a könyvben, hogy belesajdul a lelkem. Persze belesajdult ebbe is. 1978-ban például, amikor Argentínában kiállították - na, az pontosan úgy volt, ahogy Egressy leírja. És ugyanazt éreztem én is. Ugyanúgy tört össze a világ...

De ez az új Egressy-regény rajongásról, felnövésről, nosztalgikus vissza- és előretekintésről is szól. Kicsit úgy, mint Nick Hornby klasszikusa, a Fociláz. Ez is regény (még regényesebb is, mint Hornby könyve), a középpontjában Törőcsik Andrással, az utolsó magyar futballzsenivel - és a kisgyerekkel, aki most, felnőtt fejjel próbálja megérteni, hogy mit jelentett számára Törő... és a gyerekkor.

(M. Nagy Miklós)  forrás:konyves.blog.hu

Fekete gyorsabb volt, Fazekas több gólt lőtt, Egressy Zoltánnak mégis a kedves kis szőke srác, Törőcsik András volt a kedvence, kilencessel a hátán. Hogy miért, az racionálisan nem megmagyarázható. Bár a kiskamasz Egressy számára Törő egy igazi csoda volt, felnőttfejjel nem a világválogatottba meghívott, tragikus sorsú focistáról akart könyvet írni, hanem arról a pillanatról, ahogy gyerekként állunk a rajongott sztár posztere előtt a szobánkban, és ahogy aztán levesszük azt a posztert. Szerinte Törő 1976-1978 között volt a csúcson, és bár 1979-es autóbalesete után is voltak nagy meccsei, onnantól valahogy mindig rossz irányba lejtett neki a pálya. Új könyvébe, a Lila csík, fehér csíkba nemcsak kedvencét, de egész gyerekkorát, szüleihez, testvéréhez való viszonyát és az örök nemsikerülést is beleírta. Meccsre ma már nem nagyon jár, bár a február végi Újpest-Pécset (0:2) egy pécsi barátja unszolására pont látta, és a beszélgetés előtt pár nappal szurkolta végig a Benfica-Nacionalt (3:1) a lisszaboni Estádio da Luzban – ötvenezredmagával.

Törőcsik András könyv